A mai év talán legnehezebb versenye volt, köszönhetően az extra frontokkal teletűzdelt 2 nappal, szinte óráról/órára. Hihetetlenül össze/vissza peca, szakmai verseny volt, amit nagyon nehéz volt lereagálni, azaz folyamatosan változtatni.
A mai év talán legnehezebb versenye volt, köszönhetően az extra frontokkal teletűzdelt 2 nappal, szinte óráról/órára. Hihetetlenül össze/vissza peca, szakmai verseny volt, amit nagyon nehéz volt lereagálni, azaz folyamatosan változtatni. Nagyon sok topsettel/szerelék féleséggel lehetett jól megoldani ezt a páros 2 napot. Ami az egyik órában jó volt, az lehet legközelebb csak 5-6 óra múlva működött újra, de lehet csak 1 órán át és ismét váltás. Akik ez jól lereagálták ...jól szerepeltek ebben a nagyon erős mezőnyben. A nem számító dévér, csak nehezítette a versenyzők dolgát. TIMÁR GÁBOR, a korát meghazudtoló módon most is remekül helyt állt, nagyon szép halakat terelt szákba(a tető 14 +), sok halat fogott és most is a tőle megszokott méltósággal "tette a dolgát" !! Hogy is másképp ?!...Köszönet most is a TIMÁR műhely támogatásának, jól díjazott verseny volt az első 3 csapat számára.
Mindenkinek nagy köszönet, az élen végzőknek meg külön gratula a jó megoldásokért!
Hajrá legközelebb...
Az első négy helyen végezett csapat: