A Magyar tehetség nagykövetei 2012
Írta: fishfarm - Dátum: March 28 2012 20:41:21

A Magyar tehetség nagykövetei 2012.

Az a megtiszteltetés érte a magyar horgászsport egyik legkiemelkedőbb alakját Králik Károly Géniusz díjas feltalálót, hogy elnyerte a Magyar tehetség nagykövete címet!

Králik Károly feltaláló, üzletember, a világsikert elérő Cralusso horgászúszók megálmodója és forgalmazója. Králik Károly több mint tíz éve működő vállalkozása a négy kontinens 36 országát látja el a világszerte eddig ismeretlen, saját fejlesztésű úszóival. Az állóvízi úszók fejlesztéséért 2006-ban a Magyar Feltalálók Egyesületének szervezésében megrendezett nemzetközi kiállításon Géniusz-díjat kapott. A garázsnyi műhelyből induló vállalkozás termékeit ma a világversenyek élmezőnye használja. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács meggyőződése szerint értékteremtő eredmény csak a szakmai alázat, szorgalom és bátor ötletek kitartó megvalósítása révén érhető el a vállalkozási tehetség esetében éppúgy, mint más tehetségterületeken. Králik Károlyt arra szeretnénk felkérni, hogy a fenti értékeket hitelesen képviselve, a Magyar Tehetség Nagyköveteként személyes példájával is szolgálja vállalkozási tehetségterület fontosságát a magyar társadalom számára.”

Részletek....

Teljes hír

Nincs olyan horgász, aki ne hallott volna a CRALUSSO termékekről, világhírű úszóiról, zsinórjairól, és egyéb kiegészítőiről. Az elmúlt években a CRALUSSO műhely kínálata évről – évre folyamatosan bővül, a horgászok kívánalmának megfelelően fejlődik. A termékek megalkotásánál fontos szerepet kapott a nagy tapasztalattal rendelkező verseny horgászok tapasztalata, véleménye.
A Zsennyei horgász bázison zajló finom szerelékes horgász versenyek során a versenyzők többsége szintén CRALUSSO által gyártott úszókat, zsinórokat, kapcsokat használja a legnagyobb megelégedettséggel, tapasztalataikat pedig Komáromi Levente versenyhorgász tolmácsolásával igyekeznek megosztani Karcsival, hogy ezzel is segítsék-e kiváló sportember munkáját.

A Zsennyei horgásztó és a Fish Farm She. nevében gratulálunk!

A Magyar Tehetség Nagykövete címről:

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2011-ben kért fel első ízben Tehetségnagyköveteket", olyan ismert személyiségeket, akik segíthetik tehetséges gyerekek felkutatását és támogatását. Sólyom László korábbi köztársasági elnök, Freund Tamásagykutató, Bogányi Gergely zongoraművész, Snétberger Ferenc gitárművész, L. Ritók Nóra művészetpedagógus, Petrás Mária népdalénekes-iparművész, György Alfréd kamiliánus szerzetes és Berkes Gábor asztalosmester vállalta a feladatot 2011-ben. A Tehetségnagykövetek megbízatása öt évre szól.

Forrás: http://geniuszportal.hu