Kellemetlen időben, jó létszámmal, sok hallal telt a RAPTURE - DAMIL.hu Mikulás egyéni páros hagyományos pergető találkozó.
Összességében 41 + 2 ragadozó esett. A + 2 az érvénytelen volt, mert külsősre sikeredett.
6 db süllő, 4 db harcsa a többi 33 db pedig csuka.
Legfogósabb csali a különböző gumi csalik voltak. Nagyon finoman ettek a ragadványok ebben az extra frontos időben, ahol komoly mennyiségű eső, jégeső, majd hó tarkította hosszú időre a két fordulót.
A névadó, fő támogató Pankotay Ancsa és Gili is megtisztelte indulásával a mikulás pergető kupát.
szokásukhoz híven most is jól szerepeltek, Ancsa 212cm el a bronzot, Gili 135 cm el a 7ik helyet zsákolta be.
A végső győztes a soproni ge.i Horváth Bálint 5 + 2(nem érvényes) hallal 321 cm el győzött melyből 4 is harcsa volt.
Az ezüstöt szintén egy remek soproni pergető, Nagy Gabi 5 db ( 3 csu + 2 süllő) megfogott hallal 285 cm abszolválta.
További sorrend a 23 fős erős mezőnyben, ahol csak 4 versenyzőnek nem sikerült halat fogni:
4, Hajba Gyuszi 195 cm a mezőny legnagyobb halával 83 cm csuka
5, Levi 169 cm
6, Frigy Benedek 157 cm
7, Gili 135 cm
8, Zoli 127 cm
9, Kovács Jani 116 cm
10,Moncsi 105 cm
Folyt köv. várhatóan egy januári szintén RAPTURE - DAMIL kupával nyitjuk az évet, reméljük sokkal barátságosabb időben.
Hajrá mindenkinek,,,külön gratula, h mindenki becsülettel megküzdött az elemekkel is. Nem volt 1szerű...
Levi
Képek a galériában |